A kommunikáció szerepe a stressz csökkentésében

Kommunikáció konfliktushelyzetben

A stresszhez való viszonyunk jellemzőinek tárgyalásakor már volt szó a „rossz stresszkezelés”, mint előny nézőpontjáról. https://lelekedzes.com/tudatositas-es-a-melyebb-bugyrok-a-stresszkezelesben/
Elgondolkodtató lehet ezt a kommunikáció témájához kapcsolni. Sokszor például nyereségnek könyveljük el, ha „igent” mondásunkkal, egyetértésünkkel nem bonyolódunk további konfliktusba: „Szuper, sikerült elkerülnöm a felesleges vitát, a kommunikáció remek volt.”  Így azonban már ott is találjuk magunkat a korábbi blogomban említett csapda-helyzetben, hiszen a ki nem mondott igények, vágyak belül tovább dolgoznak, és tovább növelik a belső feszültséget.

Adódik a kérdés: Hogyan változtassak a kommunikációmon úgy, hogy Önmagamat is képviseljem, de ne kerüljek további konfliktusba? Erre rögtön mondhatjuk, nem jó a kérdés, mert egy hamis célt jelenít meg. Ugyanis az élet velejárója a konfliktus, ezt elkerülni nem lehet. Viszont az nem mindegy, hogy milyen erős feszültség szabadul fel az aktuális kommunikáció közben.

Ennek a problémának a megoldására ad egy lehetőséget az un. hatékony önérvényesítő kommunikáció, vagy más néven az asszertív kommunikáció elmélete és gyakorlata. Fontos elem ebben az elképzelésben, hogy elfogadom saját igényeim, elképzeléseim kifejezésének a jogát úgy, hogy közben a másik fél ezen jogát szintén tiszteletben tartom. Ez azonban nem könnyű feladat, különösen egy érzelmekkel teli konfliktusszituációban. Az, hogy milyen érzelem, és milyen intenzitással jelenik meg egy helyzetben, azt nagyban befolyásolják a korábbi tapasztalataink. Ebből láthatjátok, hogy milyen sok tényező befolyásolja az aktuális kommunikációt, pedig még sok dolgot nem is érintettünk!

Eszközök a kommunikációd fejlesztéshez

Az alábbiakban az asszertív kommunikációhoz kapcsolódó hatékony önérvényesítés 12 szabályát láthatod. Te, hogy állsz velük? Értékeld magad egy 0 – 10-es skálán:

  • 0=egyáltalán nem tudom képviselni, vállalni
  • 10= teljes mértékben tudom képviselni, vállalni

Emlékszel a stressznaplóra: https://lelekedzes.com/te-es-a-stresszed/ ? Kombinálhatod a két eszközt. A stressznaplóban feljegyzett személyekkel való kommunikációra külön értékelést készíthetsz. Így pontosabban megismered, mely területen van erősítésre szükséged.

Példa:

Ha a stressznaplódban elemzel egy párkapcsolati konfliktust, akkor hozzáteheted, hogy melyik asszertív szabályt tudtad kevésbé érvényesíteni. 

Ha a bejegyzésben szereplő információk kapcsán újabb kérdések merültek fel benned, ill. szeretnél néhány dologra „ráerősíteni” jelentkezz be lélekedzés-konzultációra!

 

Az asszertív kommunkáció 12 pontja

Forrás: https://www.fiveareas.com/

Facebook
Pinterest
LinkedIn
Twitter
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük